Return to site

Mégis, mitől hízunk?

broken image

Ha valaki igazán jó diétát keres, ami hatékony, kivitelezhető és nem tiszavirág életű az eredménye, akkor valószínűleg tapasztalta, hogy milyen nehéz eligazodni. Sok a diétás tanácsadó (mint én is!!! ), és sokfélét beszélnek. Nem tudom, de gondolom, úgy járunk a legtöbben, hogy szubjektív alapon válogatunk, és amihez a leginkább vonzódunk, kipróbáljuk. Vagy, arra hallgatunk, akinek a marketingje bejön, horogra akadunk, és ezzel leszünk összeboronálva. Aki szerencsésebb, hamarabb belefuthat egy neki megfelelő étkezési rendszerbe, de a fogyókúrázók folyton növekvő száma azt mutatja, hogy ritkák a szerencsések.

És persze nehéz statisztikát alkalmazni, mert az igazi életmódváltás jellegű sikerek késleltetve derülnek csak ki. Aki elkezd egy diétát, jól fogy vele, jól érzi magát, nyilvánvalóan meg van győződve, hogy eltalálta a jó ösvényt. Az idő próbája viszont minimum 5, de inkább 10 években mérhető, addig ideiglenes a siker. Bármi lehet még belőle.

De ha csak az aktuális (rövid távú) eredményeket nézzük, akkor is, elképesztő változatosságú rendszerekre mondják rá, hogy „ez az igazi!". Talán lehet egy széles változatosság, mert nem vagyunk egyformák, mégis, vajon nincsenek általános alapelvek, amik egyformán érvényesek mindenkire?

Szerintem vannak. És ezeket az elveket azokból a biokémiai folyamatokból szűrhetjük le, amik egészen biztosan működnek az emberi szervezetben. Három ilyen, nagyon alapvető tényt lehet tudni:

  1. A cukor molekulákat a szervezetünk nem alakítja át zsírrá, vagyis a cukor közvetlen módon nem hizlal. Csak akkor történik meg a zsír szintézise cukrokból (lipogenesis), amikor a szervezet összes cukor raktára (izmokban és májban) telített, és mégis növeljük a cukor bevitelét. Akkor a feleslegből készülnek zsírok.  Viszont a teljes cukortároló kapacitás nagyjából 1 kg-ra tehető (kristálycukorban mérve). Ha nem is üres az összes raktár, csak mondjuk a fele, akkor is, fél kiló cukor betáp után kezdődne csak el a zsírraktározás. Iszonyú mennyiségű cukorról van szó.  
  2. A fehérjékből sem épít nagyon zsírt a szervezet. A fölösleges aminosavakat (amik a fehérjék lebontásakor keletkeznek) cukor, vagy más olyan molekula szintézisére használja a szervezet, amit közvetlen energia forrásként használhat. Fehérjéből (akár az elfogyasztott, akár az izmok fehérjéiről van szó) csak a legvégső esetben készül zsír, csak a cukrok után, amihez már eleve nagyon erősen túlzott cukorbevitel szükséges. Valamennyire is normális étkezésnél ezek a folyamatok rendkívül elenyészőek.
  3. Ezekkel szemben, a zsír kiválóan tárolható, a zsírraktárakban, amik a hájat felépítő sejtek. A zsírok az emésztés folyamatában zsírsavakra bomlanak, amik közvetlenül, mindenféle átalakítás nélkül kerülhetnek a zsírraktárakba.

Ebből nyilvánvaló, hogy hízni a zsírtól lehet. Szinte kizárólag.

A fölöslegben bevitt zsírtól.

A zsírok egy része a sejtek építőanyagaként felhasználódik, erre szükség is van.

Ritka esetekben energia nyerésre is fel tudjuk használni a zsírok egy részét.

Az efölötti bevitel megy a raktárakba.

Az is világos, hogy mindig a fölösleg a bűnös.

Ha visszamegyünk a természethez, a természetes élelmekhez, valójában azt látjuk, hogy nincsen meg bennük a három makrotápanyag, többnyire csak egy vagy max kettő. Zöldségekben, gyümölcsökben főként szénhidrátokat találunk, emellett kisebb-nagyobb mennyiségben néhány fehérjét. A húsok a természetben nem olyan zsírosak, mint a hizlalt háziállatokban, és szénhidrát egyáltalán nincs bennük, és az emberek se tudtak belevarázsolni – persze azért ez is meg lett oldva, mert krumplival, rizzsel, tésztával fogyasztva, vagy felvágottak, pástétomok formájában, már teljes a keverék. A természetben okos, hogy csak egy-két tápanyag van egy élelemben, így automatikusan megakadályozza a természet a túlevést – a fölösleg fogyasztást.

Minden tápanyag, ha magában fogyasztjuk, egy adott határ mennyiségnél egyszer csak elkezd undort kiváltani. 

Képzeljük el például azt a fél kiló kristálycukrot, amit a cukorraktárak telítéséhez kellene megenni. Hát, nem menne! Viszont ha lekváros palacsintában, tortában, cukros üdítőben, félkész vagy teljesen kész junkfood formájában összeszámolnánk, egészen hamar összejönne az az 500 gramm, az undor legkisebb jele nélkül. A zsírral ugyanígy vagyunk. Ha liszttel és egyéb ízesítőkkel, tejjel, tojással keverjük (torta, és társai), akkor gyakorlatilag korlátlan mennyiséget lennénk képesek elfogyasztani. És ez nem akaraterő kérdése. Egyszerűen, a kulináris praktikák kikapcsolják a természetes tápanyag bevitel korlátozást, az undor érzését. Ha ezt fokozzuk, akkor jön a többi segédanyag: édes ételekbe rakott só, sós ételekhez adott cukor, bármilyen ehetetlen zagyvalékokhoz adott aromaanyagok, ízfokozók…. gyakorlatilag a sz…t is jó ízűen megesszük, ha jól ki van cselezve a természetes védekező rendszerünk: az undor érzése.

Röviden: ettől hízunk! A túlevéstől. A túl sok zsír evéstől, túl sok cukor, túl sok fehérje. És még csak észre sem vesszük.

Adódik a megoldás, tehát: ne palástoljunk! Mindent ehetünk, ami a természetes formájához a lehető legközelebb álló élelmiszer. Érezni fogjuk a telítődést, és ami a legmeglepőbb, igencsak nagy mennyiségek után jelentkezik! De ami a lényeg, nem jár velük észrevétlenné varázsolt zsír, és ezért nem hizlalnak.

A természeteshez közeli forma nem feltétlenül jelenti, hogy nyersen kellene enni mindent.

De azt jelenti, hogy tisztán.

Már szinte senki nem ismeri például a zöldborsó finom eleganciájú komplex íz világát.

Olyan magasra emeltük az íz érzékelésünk szintjét,

hogy a küszöb alatt elfér az egész természetes élelemlánc.

Nem érzékeljük.

Pedig ott van az egészségünk is!

Felette pedig van a hedonista élvezet világa, aminek semmi nem szab korlátot.

Csak az életünk vége.

Most is, mint mindig: Tisztelet a kivételnek! Én most csak a legtöbbekről beszélek, akiknek problémás az étkezés, és még nincs meg a megoldásuk. És ott is - csak az én véleményem.