Return to site

Több, mint fitness - túl az alkalmasságon

A "fit/fitt" szó legjobb értelmezése az "alkalmasság". Ha fitt vagyok, alkalmas vagyok - például, az életre. Ennyit jelent. Nem jelent edzést, vagy diétát, semmi ilyesmit. A fitt életmód, mint kifejezés, elég nehezen értelmezhető. Ha azt mondanám, alkalmas életmód, szerintem senki nem tudná, mire gondolok.

Vagyis, fitt életmód szigorúan véve nem is létezik.

Mégis, akkor miért kellene edzeni, vagy egészségesen étkezni?

Először is, nem "kell". Ha beteg vagyok, vagy egészséges , ha fizikailag terhelhető vagyok, vagy nem, ha lelkileg felszabadultan, vagy búskomorságban élek, ha vidáman és gondtalanul élvezem az életemet, vagy egyfolytában morgolódok, mindegy: így is, úgy is, élek. Az élet csak ennyi. Aztán hogy milyen, az egy második kérdés. Nem "kell" ilyennek, vagy olyannak lennie, az élet az élet, akármilyen is legyen.

Mindannyian fittek vagyunk az életre, ameddig csak élünk.

Ez az alaphelyzet. Ha nem tudom átérezni, elfogadni, ha nem tudom tényként kezelni, hogy az élet nem valami attrakció, kihívás, gyötrelem, diadalmenet, satöbbi...., ha nem vagyok képes magát az életet elvonatkoztatni a különböző lehetséges jellemzőitől, akkor csapdában vagyok, amiből nincs menekülés. Mindegy, milyen célt tűzök ki akkor magamnak, mindegy, hogy elérem-e vagy sem, a lényeges elem a célkitűzés marad, amiről nem fogok tudni leszokni. Gyakorlatilag cél-függő leszek. És ebből fakadóan soha nem elégedett.

Ilyen értelemben az életnek nincs célja. Az élet csak van.

Ha képes vagyok így nézni a saját életemet is, elégedett vagyok.

És itt azért jön egy csavar. Nyilván, nem életszerű az, hogy mi, emberi lények, ne tűzzünk célokat magunk elé. Olyanok vagyunk, hogy enélkül unatkoznánk. Nem, mint a többi élőlények, akik cél nélkül remekül elvannak. Mikor még gyerek voltam, sokat gondolkoztam azon, milyen jó is lenne nem embernek, hanem mondjuk fecskének, vagy oroszlánnak lenni. Mert akkor nem osztályoznának folyton, nem kellene megfelelni elvárásoknak, és nem kellene aggódni a jövő miatt. De nem tudtam elmélyülni ebben az illúzióban, mert a következő gondolatom az volt, hogy milyen unalmas lenne az élet, ha nem ember lennék! Sokáig nem tudtam elképzelni, hogy lehet hogy nem unják halálra magukat a tehenek például, akik egész nap gyakorlatilag ugyanazt a füvet nézik maguk előtt, lelógó fejjel táplálják be a kaját napi 24 órában (nem annyi, csak túlozni akartam egy kicsit). Egész felnőtté kellett érnem, hogy rájöjjek, ők nem unatkoznak. Nekünk, embereknek, viszont lételemünk a kíváncsiság, újdonságok felfedezése, és emellett az is lételemünk, hogy élvezni akarjuk az életet. Más az agyunk felépítése. Plusz, ki tudja mi minden még, brutálisan megkülönböztet minket az állatvilág lényeitől.

Tehát cél nélkül nekünk nem megy. És itt veszítjük el a fonalat, általában. Végérvényesen és menthetetlenül összekeverjük a lényünk két, egymással gyakorlatilag kicsit laza (nem feltételszerű, hanem inkább lehetőségszerű) kapcsolatban lévő részét.

Mi, mint biológiai lények, élünk, egyszerűen és feltételek nélkül, mint bármi más élőlény - ameddig élhetünk.

Viszont Mi, mint emberi lények, képesek vagyunk irányítani, szándékosan befolyásolni magunkat és a környezetünket is.

A sikerességünket ellenőrizni is tudjuk - látjuk az eredményt és képesek vagyunk értékelni, valamint érzékeljük a testi, lelki és szellemi komfort szintünket. Az összekeverés úgy történik, hogy az emberi mivoltunkból következő értékrendünket rávetítjük a biológiai lényünkre is. Ezt pedig nem kellene! Mert a biológiai életünkben ennek nincs semmi szerepe. Az élet, mint jelenség, egyáltalán semmit sem változik attól, hogy szegényen vagy gazdagon, egészségesen vagy betegen, szépen vagy csúnyán, szentként, vagy pedig bűnözőként éljük. Ugyanúgy oxigén dús levegőre, elegendő vízre, tápanyagra és megfelelő hőmérsékletre van szükségünk hozzá. Ezek a "cövekek", amikhez rögzítve vagyunk. Az életet nem tudjuk megváltoztatni. Az élet minőségét viszont igen.

Amikor összekeverem a két oldalamat, és amikor nem sikerül elérnem egy számomra kívánatos életminőséget, úgy érzem, az életem nem sokat ér - esetleg semmit. Az életemet nem érzem "életnek", amikor elveszítem a számomra legfontosabb embert, jól fizető állásomat, vagy például láthatóan nem tudok elérni egy nagyon vágyott célt. Ha nem vagyok tisztában az élet értékével, függetlenül a minőségétől, akkor az élet csak egy nagyon szűk életminőség-skálán tűnik életnek számomra. Aki a két oldalt nem keveri össze, sokkal szabadabb és sikeresebb lesz.

Az emberi mivoltunk hajt minket a számunkra értelmesebb, élvezetesebb és szórakoztatóbb élet felé. Az a probléma csak, hogy az életminőségünk javítását úgy éljük meg, mintha az az élet javítása lenne. Ezért válik csapdává - az életet nem lehet kijavítani, mert az önmagában tökéletes. Ha úgy érezzük, az egész életünket kell átalakítani, akkor tévedünk, és a siker eleve kizárt. Vesztett játszma, kezdettől fogva.

Ahol nyerhetünk, az az életminőség.

Ehhez viszont el kell ismerni, hogy nem életbevágó, hogy olyan legyen, mint amit szeretnénk, mert mindenképpen életben vagyunk. Amikor ez sikerül, már nem akarjuk tűzön-vízen keresztülhajtani az álmainkat. Képesek leszünk látni is, nemcsak képzelődni. Meglátjuk, és elfogadjuk a lehetőségeinket és korlátainkat. Ez a hosszú távú siker titka.

Elérkeztünk az edzés és egészséges táplálkozás kérdéséhez.

Az edzés és az egészséges táplálkozás mindenki számára mást jelent. Egy adott fizikai aktivitás és étkezési séma az egyik embernél semmilyen testi, lelki, szellemi változást nem okoz, egy másiknál rohamos javuláshoz vezet, egy harmadikat pedig esetleg éppen megbetegít. Közülük csak a második esetében beszélhetünk biztosan edzésről és egészséges étkezésről - pedig mindhárman ugyanazt csinálták.

Honnan tudhatjuk, mi az a módszer, ami javítani fogja az edzettségünket és egészségünket?

Még egyszer - nem az életünket, csak annak bizonyos jellemzőit.

Visszakanyarodva egy pillanatra a "fit" szóhoz, úgy érzem, valamiért a fizikailag aktív és egészséges életmód jelentést értjük bele, pedig alapjában csak annyit mondunk a "fit" szóval, hogy valami alkalmas valamire, beleillik valamibe, vagy valamihez éppen megfelelő. Aki életben van, annak a fittségét az életre nem kérdőjelezhetjük meg, hiszen ellenkező esetben nem is élne. De ha a fittséget, mint egy aktív, egészséges életvitel eredményét értjük, akkor ez egyáltalán nem elengedhetetlen életfeltétel. Csak egy lehetőség, amit szabadon választhatunk, ha akarunk, mert mi emberek képesek vagyunk szándékos cselekedetekre. Szabadságomban áll kitalálni, hogy valamiért nekem jobban tetszik EZ a fittség, és jobban szeretnék ÍGY fitt lenni, de csak akkor leszek képes elérni ezt a célomat, ha a neki megfelelő helyen kezelem. Lehetőségként. És nem pedig kényszerként.

Általában megfigyelhető, hogy a legtöbb ember vészhelyzetben egészen másként viselkedik, mint átlagos és megszokott körülmények között. A csúcsteljesítményt a kényszer, vagyis életveszély helyzetek váltják ki belőlünk, és nem is fenntartható normál körülmények között. Ha az életet veszélyeztető helyzetből akarunk menekülni, azért sikerül sokszor, mert csúcsteljesítményt vált ki belőlünk a pánik.

Hiába gondolja úgy valaki, hogy ellehetetleníti az életét (bármilyen szempontból), ha nem aktív fizikailag és nem étkezik egészségesen, a biológiai lénye tudja, hogy ez tévedés. Ezért nem működnek az edzés programok és diéták. Arról viszont vannak tapasztalataink, hogy szívinfarktus után, amikor valaki átélte már a "kis híján meghaltam" momentumot, képes lesz betartani az étkezési szabályokat, képes lesz rendszeresen edzeni. De ehhez kell a biológia és a gondolkodás együttműködése. Találtam egy idézetet valahol, ami úgy szólt, étkezz úgy, mintha cukorbeteg lennél és eddz úgy, mintha szívinfarktus után lennél - hogy ne kerülj soha ezekbe a helyzetekbe. Ez nagyon jól hangzik ugyan, de a fentiek ismeretében nyilvánvaló, hogy nem lehet megfogadni és betartani. A "mintha" egy szellemi próbálkozás a biológiánk becsapására - de sajnos nem működik.

Nézzük akkor, hogy mi a megoldás kulcsa.

Mi a módszer?

A megoldás két szintű.

Az első szint az, hogy a problémát a megfelelő helyén kell tudni kezelni. Az egészséges és fizikailag aktív élet nem létszükséglet. Vagyis, nem szabad úgy állni hozzá, hogy mindenképpen el kell érnünk ezt, mert akkor a sikertelenség eleve borítékolt. Ez egy lehetőség, és megpróbálhatjuk. Egész életünkben is próbálkozhatunk. Ha nem előírjuk, hanem megengedjük magunknak a próbálkozásokat, akkor vagyunk megfelelő szinten. Ez a szint valójában a "FunFit" szint. Amikor megengedjük magunknak, kis idő elteltével már élvezzük is a próbálkozásainkat.

A második szint az, hogy felismerjük, nincsenek sztenderd módszerek. Vagyis vannak sztenderdnek kikiáltott módszerek, csak sztenderd emberek nincsenek. Amikor változtatunk a szokásainkon, minden kis változtatás eredményeként tanulni fogunk magunkról valami újat. A saját módszerünket az iterációkkal találhatjuk meg. Kipróbáljuk, látjuk, hogy jó, vagy nem. Ha jó volt, máskor is megismételjük, ha nem volt jó, most elfelejtjük egy időre. Lehet, hogy egy később időpontban, amikor már sok kis változást értünk el szokásainkban, simán fogadóképesek leszünk rá.

Tehát, a módszer az iteráció. Lépésenként, kis lépésekkel közelítünk a célunk felé.

All Posts
×

Almost done…

We just sent you an email. Please click the link in the email to confirm your subscription!

OKSubscriptions powered by Strikingly